Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizottsági vizsgálattól függ a felelősségre vonás

Az alkotmányügyi bizottság vizsgálatától függ, hogy büntetőjogilag is felelősségre vonhatók lesznek-e azok, akik felelősek Magyarország eladósodásáért.


Dátum: 2011-08-02 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166607
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:08.089257, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Szijjártó Péter a HírTV Rájátszás című műsorában

Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a HírTV Rájátszás című műsorában hangsúlyozta: ha van a magyar jogrendben erre lehetőség az alkotmányügyi testület véleménye szerint, akkor a szükséges törvénymódosításokat a parlament szakbizottsága elé viszi.

- Megvárjuk az alkotmányügyi bizottság álláspontját, ha azt mondja, hogy a magyar jogrendszerben vannak olyan törvények, amelyek alapján ezek a cselekmények szankcionálhatók jogi formában is, akkor a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságában meg fogom tenni a magam javaslatát, hogy a testület lépjen az ügyben - jelentette ki a Rájátszásban Szijjártó Péter.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 329, 'source_type': 'media', 'source_id': 7423, 'target_type': 'article', 'target_id': 110228, 'relation_type': 'describes'}