Fejleszti a kormány a vízi turizmust
A vidék, a turizmus, elsősorban a vízi turizmus erősítését szolgálja az a csaknem 23 millió forint keretösszegű pályázat, amelyet augusztus elsején írt ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet - jelentette be Soltész Miklós, a tárca államtitkára Tokajban, a Tisza-partján kedden tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2011-08-02 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:09.526807, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy pályázó minimum 500 ezer, maximum egymillió forint támogatást nyerhet, ehhez hasonló összegű önerőt kell biztosítani, a felét készpénzben, a másik fele pedig akár közmunkával hozzátehető - mondta a szaktárca szociális, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára. A pályázat célja vízitúra-táborhelyek kialakítása, felújítása, az infrastrukturális feltételek és higiéniás körülmények javítása - tette hozzá Soltész Miklós.