Államadósság: szövetségre lépett az LMP és az MSZP
A miniszterelnök szóvivője szerint bebizonyosodott, hogy szövetségre lépett egymással az LMP és az MSZP, és ez a szövetség - az emberekkel szembe helyezkedve - az államadósságot, valamint az országot "bűnös módon eladósító" döntéshozókat mentegeti.
Dátum: 2011-08-02 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:10.260133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter erről kedden beszélt újságírók előtt, komolytalannak nevezve egyúttal az LMP részéről azt a felvetést, amely - mint mondta - az önkormányzati vezetőket tenné felelőssé az államadósság kialakulásáért. Nyilvánvalóan még Schiffer András LMP-s frakcióvezető sem gondolja komolyan, hogy polgármestereket, önkormányzati képviselőket kellene, vagy lehetne hibáztatni hazánk bűnös mértékű eladósításáért - fogalmazott. Mint mondta, az önkormányzatok és vezetőik mozgástere behatárolt, alapvetően kormányzati döntésektől függ, és ha "az elmúlt nyolc évben a szocialista kormányok nem sodorták volna a csőd szélére az önkormányzati rendszert", akkor ma a települések és a helyhatóságok sokkal jobb helyzetben lennének. Ráadásul - folytatta a szóvivő - a szocialista kormányok bűnös módon olyan PPP-beruházásokba kergették bele az önkormányzatokat, amelyekkel egyrészt az államadósságot növelték, másrészt települések helyzetét tették hosszú távon nehézzé azzal, hogy e beruházások profitját a magánszféra élvezi, kiadásai pedig a közszférát terhelik.
Múlt csütörtökön Szijjártó Péter újságíróknak elmondta - és az illetékes albizottság azóta el is fogadta ilyen tartalmú jelentését -, kezdeményezik, hogy a parlament alkotmányügyi, valamint számvevőszéki bizottsága vizsgálja meg, a jelenlegi jogszabályi környezet lehetőséget ad-e az államadósság 2002-2010 közötti növelése miatt a jogi következmények és felelősség megállapítására. Ha nem - tette hozzá -, kérni fogják, hogy a két testület gondoskodjon arról, hogy "a jövőben ez így legyen".