Befejeződött a kaposvári fürdőkomplexum fejlesztése
Befejeződött a kaposvári fürdőkomplexum 3,5 milliárdos fejlesztése; pénteken adják át a nagyközönségnek az utolsó ütemben elkészült élményrészleget, s ezzel teljessé válik a szolgáltatás a kibővített és korszerűsített uszodában és gyógyfürdőben.
Dátum: 2011-08-02 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:10.989826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tóth István (Fidesz), Kaposvár alpolgármestere a keddi sajtóbejáráson elmondta: az Európai Unió által mintegy 700 millió forintos támogatott, jórészt önkormányzati beruházásból megvalósult komplex egészségturisztikai fejlesztés célja az volt, hogy különleges, a régióban egyedi, komplex szolgáltatásokat nyújtó fürdő jöjjön létre, amely egyaránt szolgálja a pihenést, a sportolást és a gyógyulást. "A fürdőt a Dél-Dunántúl reprezentatív fürdőjének szántuk" - mondta.
Frank József, a létesítmény vezetője közölte: fejlesztés révén 18 medence, köztük újdonságként gyermek- és élményfürdő várja a vendégeket. Az uszodát, a szaunát és a gyógyászati részleget már korábban átadták. Utóbbiban gyógyvizes medence, kád- és súlyfürdő, víz alatti masszázs segíti a betegek rehabilitációját. Összesen 22 féle, évente több mint 120 ezer kezelést végezhetnek.
Az igazgató elmondása szerint az elmúlt napokban - tekintettel a hűvös időjárásra - Kaposvárról, de a régióból és a Balaton partjáról is nagyon sokan érdeklődtek a fedett fürdő átadása iránt, ezért reményeik szerint sokan felkeresik majd a termálvízzel fűtött, 400 köbméteres víztérfogatú élményfürdőt, ahol gyermekmedence, sodrófolyosó, zuhatag, s egy kisebb csúszda is várja a vendégeket. A belső medencének közvetlen kapcsolata van egy kültéri résszel, ahol hasonló élményelemek alakítottak ki. Az üzemeltetés költségeiről szólva Frank József elmondta: a nyár végére elkészült a vezeték, amin keresztül biogáz érkezik a cukorgyárból. Ez és a termálvíz hasznosítása együttesen jelentősen csökkenti majd az energiaköltségeket.