Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jogszabályok rendbetételén dolgoznak

Mintegy 900 országgyűlési határozat hatályon kívül helyezéséről dönthet ősszel az Országgyűlés, miután a kormány júliusban elfogadta a Magyary Programhoz kapcsolódó, deregulációs felülvizsgálatról szóló javaslatot.

Dátum: 2011-08-02 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:12.080515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A KIM által irányított deregulációs program összhangban van a Kormány bürokrácia- és adminisztrációs teher-csökkentő törekvéseivel; célja az értelmetlen, elavult, alkalmazhatatlan jogszabályok kigyomlálásán túl a jogalkotás átláthatóbbá tétele és az előkészítés színvonalának javítása. A január 1-je óta hatályos új jogalkotási törvény és a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény az előkészítéshez kapcsolódó előzetes hatásvizsgálat mellett kötelezővé teszi a jogszabályok hatásainak utólagos elemzését, emellett pedig az elavult jogszabályok folyamatos kiszűrését is feladatul szabja.

A 2011. január elseje előtti időszakban kihirdetett jogszabályok felülvizsgálatát célzó dereguláció első üteme a hatályban lévő 1719 országgyűlési határozatra terjedt ki, amelyek részben még az állampárti időkből származtak, és például A Magyar Köztársaság, valamint a Szovjetunió közötti kapcsolatokat szabályozták (érdekes példák alább). A kormány által nemrég elfogadott javaslat minden 1990. május 2-a előtt közzétett határozatot, összesen 171-et hatályon kívül helyezi, emellett dönt mintegy 700 egyéb, cím szerint felsorolt határozat megszüntetéséről.

A dereguláció nem vonatkozik azokra az 1990. május 2. utáni határozatokra, amelyek kifejezetten az Országgyűlés saját tevékenységét, működését, szervezetét, továbbá cselekvési programját érintik (például az országgyűlési tisztségviselők választása, házszabály, bizottságok alakítása stb.). Ezek – a Kormány megítélése szerint – az Országgyűlés belső (politikai) működéséhez kapcsolódnak, esetleges deregulálásukat az Országgyűlésnek kell kezdeményeznie.

Néhány 1990 május 2. előtti, hatályon kívül helyezendő határozat:

28/1990. (III. 13.) OGY határozat Bokor Imre: "Kiskirályok mundérban" című könyvében foglaltakról

23/1990. (III. 12.) OGY határozat a pornográfia és szennyirodalom nyilvános terjesztésének tiltására irányuló népi kezdeményezésről

18/1990. (III. 12.) OGY határozat a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületbe meghatalmazott kijelölésére

2/1975-1980. (VII. 10.) OGY határozat a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának megválasztásáról

10/1971-1975. (X. 12.) OGY határozat az Országgyűlés nyilatkozata a chilei katonai junta terrorjáról

4/1971-1975. (V. 16.) OGY határozat a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megválasztásáról

9/1963-1967. (II. 18.) OGY határozat a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarájának a világ valamennyi parlamentjéhez intézett 1965. február 3-i felhívásával kapcsolatban

8/1963-1967. (II. 18.) OGY határozat a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának a délkelet-ázsiai agresszióval kapcsolatos üzenetéről

14/1958-1962. (II. 24.) OGY határozat a II. Havannai Kiáltvány kiadása alkalmából

13/1958-1962. (II. 24.) OGY határozat a Vietnami Demokratikus Köztársaság Nemzetgyűlésének a világ valamennyi parlamentjéhez intézett Felhívásával kapcsolatban

5/1958-1962. (II. 4.) OGY határozat a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a leszerelés kérdésében a világ minden államának parlamentjéhez és kormányához intézett felhívása tárgyában

4/1958-1962. (II. 22.) OGY határozat a Németországgal kötendő békeszerződés ügyében

4/1958. (IV. 20.) OGY határozat a Szovjetunió Legfelső Tanácsának a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésére irányuló felhívása, továbbá a Német Szövetségi Köztársaság atom- és rakétafegyverekkel történő felfegyverzésének megelőzése érdekében hozott határozatáról

3/1957. (XII. 30.) OGY határozat a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának a világ dolgozóihoz, politikusaihoz és közéleti személyiségeihez, a tudomány és kultúra képviselőihez, valamennyi ország parlamentjéhez intézett felhívásával kapcsolatban

Kapcsolódó elemek