Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KSH: növekedett a külkereskedelmi többletünk

Májusban az áprilisi megtorpanás után az export 7,6 százalékkal, az import pedig 3,9 százalékkal haladta meg az előző havit, a külkereskedelmi többlet pedig 730,4 millió euróra növekedett az áprilisi 479,3 millió euróról. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai közleményében rámutatott arra, hogy az export és az import forintértéke is meghaladta a gazdasági világválság előtti szintet 2011 januárja és májusa között.


Dátum: 2011-08-03 09:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:13.845545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Májusban a külkereskedelmi többlet pedig 730,4 millió euróra növekedett az áprilisi 479,3 millió euróról. Az év ötödik hónapjában az export euróban 19,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az áprilisi 13,3 százalékos növekedés után, míg az import 14,6 százalékkal nőtt az előző havi 14,0 százalékos emelkedést követően. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett részletes adatai szerint euróban számolva májusban a behozatal 6 milliárd 83 millió, míg az export 6 milliárd 813 millió volt. A behozatal az idei második legnagyobb érték, a márciusi 6 milliárd 439 millió euró után. A kivitelnél is csak a márciusi 7 milliárd 278 millió euró haladja meg.

Az export és az import forintértéke is meghaladta a gazdasági világválság előtti szintet 2011 januárja és májusa között. Az év első öt hónapjában közel 883 milliárd forintos (3,3 milliárd euró) rekordtöbblet – 259 milliárd forinttal több, mint 2010 azonos időszakában – keletkezett a külkereskedelmi termékforgalomban. A külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene 16, a behozatalé 14százalékkal haladta meg az előző évi szintet a vizsgált időszakban – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A részletes májusi adatok szerint az előzetesen közöltnél nagyobb mértékben, 19,4 százalékkal, 6814 millió euróra nőtt az export értéke, míg az importé 14,7 százalékkal, 6083 millió euróra, így az aktívum 730 millió eurót ért el. Az export ismét gyorsuló bővülésének köszönhetően a kivitel növekedési többlete (4,7 százalékpont) 2010 januárja óta csak idén februárban volt magasabb a májusinál. A májusi országbontásos adatok az előző hónapok tendenciájának folytatódását mutatják: a dinamikus exportbővülésnek köszönhetően az ázsiai országokkal szembeni deficitünk 475 millió euróval csökkent.

Az új EU-tagállamokkal (EU-11) szembeni többletünk (383 millió euró) gyakorlatilag megegyezik a 2010. májusival, míg a régi EU-tagállamokkal (EU-15) szembeni többletünk (431 millió euró) jelentősen csökkent. Az egyes országokat tekintve meg kell említenünk a Kínával és a Dél-Koreával szembeni egyenlegjavulást, illetve az Oroszországgal és az Egyesült Királysággal szembeni egyenlegromlást – szerepel az NGM közleményében.

A forgalom áruszerkezetét tekintve a legfontosabb májusi fejlemény a gépek, szállítóeszközök termékcsoport többletének 335 millió eurós bővülése, amely így 1,1 milliárd eurót ért el. Kiemelendő az általános rendeltetésű ipari gép és a közúti jármű kivitelének, behozatalának, illetve többletének dinamikus bővülése. A feldolgozott termékek árufőcsoport, azon belül a gyógyszerek egyenlegjavulása is megfigyelhető volt. Az energiahordozók deficitje ugyanakkor az importárak növekedése miatt májusban is jelentősen nőtt. A 12 havi gördülő egyenleg májussal bezárólag 6,5 milliárd eurós aktívumot mutatott, ami minden eddiginél kedvezőbb érték. Az év hátralévő részében az egyenleg további javulása várható, így az éves többlet várhatóan jelentősen nagyobb lesz a tavalyinál – zárul a nyilatkozat.

Kapcsolódó elemek