Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fesztiválkutyák


Dátum: 2011-08-03 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:14.553568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


: A kutyák eleve boldogabbak attól, hogy imádott gazdájuk közelében lehetnek. Igazi, rendes kutya póráz nélkül sem vész el. Városon kötelező az ebet pórázon vezetni, a fesztiválkutyák aránylag szabadon közlekednek a tömegben, együtt bolyonganak gazdájukkal egyik helyszínről a másikra, a kisebb ölebecskék gazdájuk karjában is legalább olyan jól érzik magukat, mint a nagyobbak, amelyek büszkén követik tekintetükkel gazdájuk minden rezdülését. Az igazi fesztiválkutya azt is tudja, hol főznek a legjobban, s finom mozdulatokkal képes arrafelé terelgetni a gazdáját. A gazdák persze nem mindig értenek a kutyaorr érzékeny rezdüléseiből, van, hogy nem esznek, csak isznak. Ilyenkor az eb türelemből kell, hogy vizsgázzon, s ezt minden jól szoktatott kutya meg is teszi, hiszen tapasztalatból tudja: a jobb hangulatig jutó gazdi engedékenyebb, adakozóbb, gyengédebb, a fülvakarás mellé jár egy-egy jobb falat is.

Kapcsolódó elemek