Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felületi kezelés


Dátum: 2011-08-03 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:15.327679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az viszont „rendszerhiba”, hogy a kétévente érkező képviselőházi választások ezt nem is teszik lehetővé. Egyesek – mint a republikánusok jobb széle, a „teadélutánosok” – folyamatosan az újraválasztás lázában égnek, és a Washingtonnal szemben ellenséges közhangulaton kívül az égvilágon semmi nem érdekli őket. Egyes elemzők róluk itt már mint „idegenlégióról” beszélnek, sőt (mint a keddi The New York Times) Amerikát túszul ejtő terroristákat és dzsihádot emlegetnek.

Kezük nyoma bőven meglátszik a meglehetősen féloldas kompromisszumon. A képviselőházban hajszálpontosan megosztott demokraták gyakorlatilag nem kaptak semmit (mármint a szégyen elkerülésén túl), a republikánusok viszont elérték: nem lesz adóemelés. Ha pedig lúd, legyen kövér: a kompromisszumpárti Obama elnök lehetséges republikánus kihívói egy kivétellel mind az egyetlen ésszerű és felelős lehetőség ellen foglaltak állást. Mintha radikálisokkal nem lenne tele így is a padlás.

Kapcsolódó elemek