Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor átadta a megújult edelényi kórházat

Megújult a hét évvel ezelőtt még a bezárás küszöbén álló edelényi Koch Róbert Kórház, az intézményt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő adta át szombaton. A Horn-kormány ágyszám-leépítési és kórházbezárási törekvéseinek csaknem áldozatául esett a kórház. Az intézményt az edelényiek tiltakozása mentette meg, majd az Orbán-kormány működése alatt kapott 1,384 milliárd forint címzett támogatásnak köszönhetően kezdődhetett meg a rekonstrukció - mondta Molnár Oszkár fideszes képviselő, Edelény polgármestere.


Dátum: 2003-06-14 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11660
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:45.401843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az itteniek nem csodára vártak, mert az kiszámíthatatlan. Azért lehet ma kórházat avatni, mert az edelényiek saját kezükbe vették a város legfontosabb intézményének sorsát, bebizonyították, ha vannak tettre kész emberek és van elszántság, az út végigjárható - mondta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke egy XIX. századi katonai szabályzatot idézve közölte: a kórház az a hely, amely "az államtól a legjótékonyabb gondoskodással a betegek gyógyítására van rendelve, és a szükséges orvosokkal a legnagyobb kényelemmel láttatott el". - Ez volna tehát a kórház. Ma viszont, hallva az orvosok, az ápolók és a betegek szavait, elmondhatjuk, hogy a kórház az utóbbi évtizedekben egészen mást jelentett - tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta, a kórház ma inkább "erejüket megfeszítve dolgozó, ám méltatlan munkakörülmények között ezernyi kényelmetlenséggel vesződő emberek munkahelyét jelenti, olyanokét, akik egyik kezükkel a betegeket gondozzák, másikkal pedig az épület gerendáit tartják, hogy az ne omoljon a fejükre".

- Lassan ott tartunk, hogy ha egészségügyről, kórházügyről van szó, akkor mindenkinek nyugtatót kell adni, hogy elviselje a mostani állapotokat - tette hozzá.

A régi időkből öröklött és az ő kormánya idején sem megoldott problémákat "mindenfajta kórház-privatizációs elgondolásokkal és más tervbe vett jogszabályokkal" akarják tetőzni a mai kormánypártok.

Urbán László, a kórház igazgató főorvosa az intézményt bemutatva elmondta: a rekonstrukció során megújult a létesítmény teljes infrastruktúrája.

Helyet kapott két 50 ágyas tüdőosztály és egy 84 ágyas belgyógyászati osztály az intézményben, szakrendelőket és diagnosztikai egységeket is létrehoztak, valamint kialakítottak egy kápolnát.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek