Gyurcsány moziba indult, de bilincset kapott
Dátum: 2011-08-04 12:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:25.817030, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferencnek – legfrissebb facebookos bejegyzése szerint – az utóbbi időben alaposan meggyűlt a baja az autókkal. Először egy slusszkulcsot veszített el, majd benzint tankolt gázolaj helyett, végül a bilincs is kattant a kocsiján.
A bukott miniszterelnök pár napja murvát, gyöngykavicsot és szegélykövet vett, hogy Kötcsén építsen járdát, másnap azonban nem találta az indítókulcsot, ezért kölcsönautóval tért vissza a fővárosból. A java azonban csak ezután következett.
„Gyerekek, Klára, kutya, macska, szakadó eső. Siófok előtt megálltam tankolni. Alig mentem pár kilométert, elkezdett rázkódni az autó, majd megállt. Abban a pillanatban rájöttem, hogy benzint tankoltam a dieseles autóba. Ó, én idióta! Telefon, autómentő, továbbra is ömlő eső, szerviz, segítség, hogy valahogy eljussunk Kötcsére.”