Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyeztettek a közmunkaprogramról

A közmunkaprogramról egyeztettek pénteken Gyöngyöspatán.

Dátum: 2011-08-05 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:36.416731, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára – a Heves Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, és a kormányhivatal munkatársai jelenlétében – Gyöngyösorosziban egyeztetést folytatott a Gyöngyöspatai Kistérség (Gyöngyöspata, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöstarján, Nagyréde, Szücsi) településeinek polgármestereivel a közeljövőben megvalósuló közfoglalkoztatási programokról – közölte pénteken a Belügyminisztérium Sajtóosztálya.

Kapcsolódó elemek