Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bekerül az új Mt-be a védett kor és a kismamák védelme

Lezárult az új Munka Törvénykönyve munkaanyagának első konzultációs szakasza. A Nemzetgazdasági Minisztériumba (NGM) két hét alatt 150 érdemi észrevétel érkezett a tervezettel kapcsolatban. Az első konzultációs szakaszt követően a tervezetbe bekerült a védett kor intézménye és a kismamák munkajogi védelme. A munkavállalókkal és a munkaadókkal jövő héten folytatódik a konzultáció - olvasható a tárca honlapján.


Dátum: 2011-08-05 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:39.275263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hatályos Munka Törvénykönyve nem segíti a munkahelyteremtésben a magyar gazdaságot, ezért itt az ideje a megújításának. Ezért kezdett bele a Nemzetgazdasági Minisztérium egy új Munka Törvénykönyve elkészítésbe, amelyet széleskörű konzultációsorozatot követően kíván benyújtani a kormánynak. A többlépcsős konzultáció első szakaszában a munkaanyaghoz augusztus 5-ig 150 érdemi észrevétel érkezett.

Az első konzultációs szakaszt követően a Munka Törvénykönyve tervezetébe bekerülnek a szociális konzultáción született döntések, vagyis a védett kor intézménye, valamint a kismamák munkajogi védelme. Megerősítésre kerül a munkavállalók személyhez fűződő jogainak védelme, illetve az is, hogy az életkor előre haladtával a szabadnapok száma nem csökken.

A további észrevételek elemzését folytatja a tárca. A konzultációsorozat következő szakaszában személyes egyeztetésekre is sor kerül a munkavállalói és munkaadói érdekképviseletekkel. A Nemzetgazdasági Minisztérium 2011. augusztus 11-én a munkavállalók, augusztus 12-én pedig a munkaadói oldal érdekképviseleteivel vitatja meg az új Munka Törvénykönyve konzultációs tervezetét.

A konzultációsorozat után kezdődik a közigazgatási egyeztetés, a kormány pedig várhatóan ősszel dönt a tervezetről. A törvényjavaslat ezt követően kerül az Országgyűlés elé.

Kapcsolódó elemek