Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lázár: Az önkormányzati finanszírozást át kell alakítani

Lázár János kizártnak tart bármilyen, feltétel nélküli, rendszerszintű önkormányzati konszolidációt; a Népszabadságnak nyilatkozó politikus leszögezte: ezt az álláspontját a leghatározottabban képviseli a Fideszben.


Dátum: 2011-08-06 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:40.747359, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a napilappal közölte: Hódmezővásárhelyen külön megállapodást kötöttek a hitelező bankkal, s maga, a Magyar Bankszövetséghez hasonlóan, erre ösztökélné a többi önkormányzatot is, mert egyedi megoldásokban kellene gondolkodni. Lázár János szerint beláthatatlan következménye volna annak, ha az állam a működési forrásokat átvenné a településektől. Ugyanakkor nem kérdéses szerinte, hogy az önkormányzati finanszírozást át kell alakítani - olvasható a Népszabadság szombati számában.

Kapcsolódó elemek