Diákhitel - összesen 73 661 szerződés
Az új tanulmányi félévben csütörtökig 73 661 élő szerződéssel rendelkezik a Diákhitel Központ Rt., így mintegy 3,5 milliárd forint került a hallgatók folyószámlájára - közölte csütörtökön a Diákhitel Központ.
Dátum: 2002-03-14 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:32.268411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A második félévben több mint 3 ezer egyetemi, főiskolai hallgató döntött a Diákhitel felvételéről.
A januári kormányrendelet értelmében először ebben a félévben igényelhető egyösszegű kifizetés, amit 16 ezren, az ügyfelek 21,7 százaléka kért március 1-jéig.
A most folyósított 3,5 milliárd forintos összeg fedezetét a Magyar Fejlesztési Bankkal 2001. október 1-jén megkötött és január 31-én meghosszabbított 15 milliárd forint értékű hitelkeret-szerződés biztosította. A postákon eddig több mint 105 ezer hiteligénylési csomagot értékesítettek.
A márciusi 14-i folyósítással így 12 740 hallgató jut egy összegben a hitelhez. További 3 ezer hallgató ugyan időre beküldte az egyösszegű folyósításra vonatkozó kérelmét, azonban vagy nem iratkozott be, vagy - új igénylő lévén - igénylési lapját nem küldte el a megadott határidőig, így az ő kérésüket csak a következő kifizetés alkalmával, április 15-én tudja a Diákhitel Központ Rt. teljesíteni.
A közlemény szerint a hitelt igénylő hallgatók közül 3342-nek nem sikerült befejeznie a félévet, így ők halasztani kényszerülnek. A halasztott félév alatt természetesen nem kapják a diákhitelt, az ismételt félévben viszont a beiratkozás után számukra automatikus lesz a folyósítás. Néhány százan voltak olyanok is, akik befejezték tanulmányaikat, azonban a törlesztést nekik is csak legkorábban 2003. január 1-jén kell megkezdeniük.