Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bibó István száz éve


Dátum: 2011-08-06 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:42.807519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bibó István nem félt a kommunistáktól. Tárgyalni akart volna velük a világ színe előtt, amiről persze ő maga is tudta, hogy lehetetlen, hiszen csak kétféle embert ismernek: kommunistát és fasisztát. A kommunistákból azért sem lehetnek igazán rendes, bibói demokraták, mert még egymástól is félnek. Képtelenek különbséget tenni, melyek az imaginárius és melyek a valódi veszedelmek. A szabadságszerető emberek számára egy csökevényes, felemás, globális világban jelzők nélküli veszedelmet jelentenek.

Kapcsolódó elemek