Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Álljon meg a menet!


Dátum: 2011-08-06 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166706
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:43.203867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


: A Magyar Sziget ötlete Toroczkai László fejéből pattant ki, létét az 1993-tól minden évben megrendezett Sziget Fesztiválnak köszönheti. Nem a barátság okán, hanem épp ellenkezőleg: annak multikulturális jellegére adott válaszként indult el. Lehetne épp béke is, hiszen a két sziget – a közöttük lévő kerítés ellenére – mindenfajta kulturális igényt ki tud elégíteni. Mivel leginkább zenéről van szó, a Magyar Szigeten otthonra lelnek az ideologikusabb, a politikai kérdéseket erőteljesebben feszegető nemzeti rockzenekarok, amelyek kizárólag a magyar közönséghez szólnak. A hajógyári Szigeten pedig azok a magyar és külföldi művészek, akiket egy sorba állít a multikulturális logika, s akiknek izgalmas produkciói a hazai hallgatóságon túl akár több ezer kilométerről is Budapestre vonzzák a közönséget.

Akárhogyan is van, egy dolgot semmiképpen sem szabad csinálni. Azt, amit most a HVIM tesz. Hogy a másik fesztivál helyszínén és ideje alatt tüntetést szervez a hecc kedvéért. Azért, hogy provokációkkal ellehetetlenítse a másikat.

(...)

Toroczkai László pontosan tudja, mi a teendője, hiszen a Magyar Sziget házirendjében egyebek között ilyenek olvashatók: „Megkérjük a rendezvényen részt vevő honfitársainkat és vendégeinket, hogy az alábbi házirendi pontokat a Magyar Sziget szellemiségének és a többi Magyar Sziget-látogató nyugalmának tiszteletben tartásának megfelelően betartani szíveskedjenek. (…) Felhívjuk a tábor látogatóinak figyelmét, hogy a Magyar Sziget programját és látogatóinak nyugalmát szándékosan megzavarókat a rendezők eltávolítják!” Ha a HVIM nem áll meg, akkor tudni fogjuk, hogy nem magyar érdekeket képvisel.

Kapcsolódó elemek