Továbbra is a kormánypártok támogatottsága a legmagasabb
Az ellenzéki sikertelenséget az is magyarázza, hogy ezek a pártok megosztottak és a kétharmados többséggel szemben sem tudnak zsaroló potenciált felmutatni – ezt már Filippov Gábor fogalmazta meg annak kapcsán, hogy a Fidesz-KDNP miért őrzi még mindig jelentős előnyét.
Dátum: 2011-08-07 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:46.604393, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Továbbra is a kormánypártok jelentős fölényét mutatják a közvélemény-kutatások, bár a tavalyi helyzethez képest több százezer szimpatizánst vesztett a Fidesz-KDNP. 12 és 8 évvel ezelőtt a nyári hónapok hozták el a fordulatot az erőviszonyokban, de hasonló változásra úgy tűnik, idén nem kell számítani.
Ezt támasztja alá, hogy a kormánypárt mögött a választókorú népesség 22 százaléka áll, őt követi az MSZP 14 százalékkal – derül ki a Szonda Ipsos júliusi közvélemény-kutatásából. A hónap nyertese a Jobbik, amelynek tábora egy százalékponttal nőtt, hívei aktivitása pedig jelentős mértékben megerősödött.
Némileg mást mutat a Tárki kutatása, mivel szerintük tovább nőtt a Fidesz és az MSZP szavazótábora közti különbség, a biztos pártválasztók között a kormánypártnak 23 százalékos előnye van. A Medián felmérése nagyban hasonlít a Szondáéhoz, mivel csak kismértékben módosult a Fidesz-KDNP és az MSZP támogatottsága júliusban. A kormánykoalíció pártjai továbbra is 26 százalékkal vezetnek a biztos pártválasztók körében.
A 2010-es választáson az addig hatalmon lévő párt hitelessége olyan nagy mértékben devalválódott, amelyet még ma sem szerzett vissza, ezért nem beszélhetünk olyan trendfordulóról, mint 1999 és 2003 nyarán – mondta el az MNO-nak Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője. Az MSZP máig nem tudott talpra állni – tette hozzá. Az ellenzéki sikertelenséget emellett az is magyarázza, hogy ezek a pártok megosztottak és a kétharmados többséggel szemben sem tudnak zsaroló potenciált felmutatni – mutatott rá a politológus.
Filippov az elmúlt időszak párttámogatottsági trendjéről elmondta, hogy megfigyelhető egy folyamatos népszerűségvesztés a kormányoldalon, amely néha fölgyorsul, néha kisebb ütemben történik. A szocialisták esetében nem beszélhetünk a támogatottság jelentős növekedéséről, ennél azonban fontosabb, hogy az elutasítottságuk folyamatosan csökken, ami később esetleges népszerűségnövekedést hozhat – tette hozzá.
Az elemző a Jobbik kapcsán arra hívta föl a figyelmet, hogy a választásokat követően egy jelentős visszaesést könyvelhetett el a párt, majd idén újra növekedésnek indultak. Szerinte mindenképpen aggasztó jelenség az, hogy a szélsőjobboldali párt ismét erősödik, mivel ez alátámasztja a pártvezetés azon stratégiáját, hogy az erőteljes „cigányozással” és „zsidózással” szavazatokat lehet szerezni.
Az elemző Karácsony Gergely javaslatának fogadtatásáról elmondta, hogy az LMP szavazói nagy mértékben elutasítják ezt a javaslatot és a párt „előrébb jár”, mint saját választói. Filippov ennek a helyzetnek az apropóján példaként hozta föl az SZDSZ 1994-es koalíciókötését, amikor szintén váratlan, saját szavazói számára nehezen követhető fordulatot hajtott végre.
Nem látok lehetőséget arra, hogy a korábbi évekhez hasonló trendforduló történjen a mostani nyáron – mondta el az MNO-nak Kiszelly Zoltán politológus. Szerinte ennek az egyik legfőbb oka, hogy akkor a szavazók nagy része csalódott volt a választási ígéretek elmaradása miatt, míg tavaly nem zajlott ígéretverseny és így kisebb a kiábrándultság is. Fontos különbség az is, hogy 12 és 8 évvel ezelőtt az akkori legnagyobb ellenzéki párt kormányképes erő volt a választók szemében – tette hozzá. Kiszelly rámutatott arra is, hogy még két és fél év van hátra a választásokig, és nincsen olyan ellenzéki erő, amelyik mögé egyértelműen beállnának a választók.
Most jutottunk el odáig, hogy a Fidesz táborából lekoptak azok, akik csak a tavalyi protest hangulat miatt szavaztak a pártra – vélte a szakértő. Kiszelly rámutatott arra is, hogy amíg a Fidesz megőrzi a legalább kétmilliós táborát és az ellenzék megosztott marad, addig biztosan meg lehet őrizni az 50 százalék fölötti támogatottságot.
A politológus egyelőre nem lát esélyt arra, hogy az ellenzéki összefogás megvalósuljon, és ez csak azért merült föl, mert egyfordulós lesz a következő választás. Szerinte amíg a szocialisták nem zárják le a belső vitáikat, addig a Jobbik jó eséllyel pályázhat a váltópárti szerepre, feltéve, ha találnak olyan témákat, amelyek kevésbé osztják meg a szavazókat. Kiszelly rámutatott arra is, hogy az LMP egyelőre a legkevésbé elutasított párt és számukra sem érné meg az MSZP-hez és a Jobbikhoz való közeledés.