Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

700 milliárddal lehetne több a hazai nyugdíjvagyon

Legkevesebb 700 milliárd forinttal lenne nagyobb ma a hazai nyugdíjvagyon értéke, ha tizenhárom évvel ezelőtt nem vezetik be a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert Magyarországon – így összegezhető a Magyar Nemzet birtokába jutott kormányzati jelentés. A miniszterelnök környezetében most nem véletlenül vizsgálják azt is, hogy „mennyi lehetett volna az annyi”, hiszen a több száz milliárdos különbözet olyan óriási összeget jelent, amelyből például fejenként több mint egymillió forintot lehetne kifizetni azoknak, akik egyetlen forint reálhozamot sem kaptak megtakarításaik után.

Dátum: 2011-08-08 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:50.196961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A magán-nyugdíjpénztári portfólió értéke 2011. március végén, az előzetes auditált adatok alapján 3160 milliárd forint volt. Abban az esetben, ha a tagdíjbevétel havi összegét állampapírba fektették volna, az átlagos állampapír-piaci hozamokkal (MAX Composite) számolva a magán-nyugdíjpénztári portfólió jelenleg 3860 milliárd forintot érne. Ennek következtében a különbség nemzetgazdasági szinten 700 milliárd forintot tesz ki – olvasható a napilap által megszerzett elemzésben.

Közérthetőbben ez azt jelenti: 700 milliárd forinttal érnének többet ma a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások, ha a tagdíjakra befizetett teljes összeget kockázatos befektetések helyett állampapírokba fektették volna a nyugdíjpénztárak. A kasszák gazdálkodásának „hatékonyságára” (alacsony hozamok, magas működési költségek) a Magyar Nemzet cikkeiben már évek óta folyamatosan próbálta felhívni a figyelmet – részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.

Kapcsolódó elemek