Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Városfejlesztési program Szolnokon

Megkezdődött Szolnok-Szandaszőlős új központjának és kisvárosias arculatának kialakítása hétfőn - mondta a megyeszékhely polgármestere az MTI-nek hétfőn.

Dátum: 2011-08-08 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:52.663900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Szalay Ferenc közölte: a mintegy nyolc és félezer lakost számláló Szandaszőlős központját több mint 650 millió forintból újítják fel; az összeg nagy részét európai uniós pályázaton nyerte el az önkormányzat. Szandaszőlős népessége és kiterjedése szempontjából egyaránt Szolnok egyik legnagyobb városrésze, amely sokáig önálló település volt. A kertvárosias terület 2009 óta komoly fejlesztések helyszíne.

A beruházássorozat egyik leglátványosabb eleme a városrész központjának hétfőn kezdődő átalakítása, amelynek során klasszikus köztér, dísztér és park, járda és kerékpárút-szakasz, játszótér, valamint egy 333 négyzetméter alapterületű, fedett agora létesül.

Ezen kívül elvégzik a helyi művelődési ház rekonstrukcióját és technikai eszközeinek részleges cseréjét, illetve a környező területek egy részén egységes burkolat és 58 új parkoló kialakítására is sor kerül – közölte a szolnoki polgármester.

Magánerős beruházásként a városrész szívében található vendéglátóegység, virágüzlet és benzinkút külső megjelenése és szolgáltatása is megújul. A beruházás várhatóan 2011 novemberére készül el. A remények szerint ősszel megkezdődik az általános iskola felújítása is.

A most kezdődő építkezés része a harmadik esztendejében járó, tíz évre meghirdetett integrált városfejlesztési programnak. Az önkormányzat szándékai alapján ennek következő állomása a megyeszékhely legnagyobb lakótelepi övezete, a Széchenyi-városrész hasonló fejlesztése lehet – fogalmazott Szalay Ferenc.

Kapcsolódó elemek