Tanúként hallgatták ki a volt pénzügyminisztert
Tanúként hallgatta ki az ügyészség Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert és Karl Imre volt szocialista országgyűlési képviselőt - értesült az MTI-Hírcentrum. A gyanú szerint a Paksi Atomerőmű 48 millió forintot fizetett ki egy értéktelen tanulmányért; a megbízás aláírása idején Draskovics Tibor a tulajdonos Magyar Villamos Művek (MVM) igazgatóságának elnöke, míg Karl Imre a testület tagja volt.
Dátum: 2011-08-08 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166738
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:54.384352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Paksi Atomerőmű a reaktorbővítés lehetőségeiről rendelt meg tanulmányt 2008-ban az Esplanade Hungary Tanácsadó Kft.-től - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában hétfőn. A gyanú szerint a dokumentumot, amiért az atomerőmű 48 millió forintot fizetett ki, részben korábbi, a Magyar Tudományos Akadémia és a Központi Fizikai Kutató Intézet munkatársai által készített anyagokból ollózták össze. Az ügyben július elsején különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg Molnár Lászlót, a Paksi Atomerőmű vezérigazgató-helyettesét, aki 2008 februárjában aláírta a megbízási szerződést és igazolta a teljesítést.
A megbízást elnyerő Esplanade Kft. székhelye ugyanabban az Andrássy úti házban van, ahová az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft., az FTC korábbi tulajdonosa van bejelentve és a cég vezetése is közös - tudta meg az MTI-Hírcentrum. Az MVM mindenben együttműködik a rendőrséggel, az Esplanade Kft. későbbre ígért tájékoztatást. Az MTI-Hírcentrum értesülései szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda az MVM további 10 szerződését is vizsgálja. Ezekben az ügyekben jogsegélykérelemmel fordultak több külföldi hatósághoz.