Csehország: 55 százalék szavazott az EU-népszavazáson
Csehországnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról pénteken és szombaton megtartott népszavazáson a választópolgárok 55,2 százaléka vett részt. A résztvevők 77,3 százaléka igennel, míg 22,7 százaléka nemmel szavazott - közölte szombaton három órával a választási helyiségek bezárása után a nem hivatalos végeredményt a központi választási bizottság.
Dátum: 2003-06-14 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:47.398421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A cseh statisztikai hivatal a szavazatok 99,8 százalékát dolgozta már fel. A központi választási bizottság szerint a fennmaradó két tizednyi szavazat már semmiképpen sem fogja érezhető módon befolyásolni a végeredményt.
A népszavazáson az arra jogosult választópolgárok 55,2 százaléka vett részt. A képviselőházi választásokon az átlagos részvétel 58, míg a szenátusi választásokon csak 35 százalék körül mozog. A részvétellel kapcsolatos érvényességi küszöb a népszavazáson nem volt.
"Csehország öntudatos és szuverén tagja lesz az Európai Uniónak, amely képes befolyásolni a közös döntéseket, s részt venni azok megvalósításában" - jelentette ki Vladimír Spidla kormányfő a népszavazás eredményét értékelő nemzetközi sajtóértekezletén Prágában. A kormányfő köszönetet mondott a választóknak, hangsúlyozva, hogy a döntés történelmi jelentőségű. "Sorsdöntő kérdésről született döntés. Ez a döntés egyértelmű és nyilvánvaló: igent mondtunk" - szögezte le a kormányfő.
MTI - fidesz.hu