Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kódex a kukában


Dátum: 2011-08-09 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:36:58.023805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


: Kisebb szépséghiba, hogy a megdorgált negyediknek már hónapok óta vége. Sőt, mivel az RTL jogi útra vitte az ügyet, még egy fillér büntetést sem fizetett. Persze ha le is szurkolja majd az összeget, azt mellényzsebből teszi: néhány napos reklámbevételét, netán egy-két betelefonálós SMS-szavazás „eredményét” kell a médiatörvény oltárán feláldoznia. Azén a médiatörvényén, amely hisztérikus őrületet váltott ki a politikai ellenzékből. Holott úgy tűnik, semmi nem változott. Nem vették le az adást, nem sötétítették el hetekre a csatornát, nem büntették milliárdokra, nem hintették be sóval a székház helyét. Teljes nyugalomban alkothattak tovább a műsorkészítők. Ahogy tehetik ezt újra a hónap végétől. Hogy a határtalan médiaszabadság tovább károsítsa az ön és környezete egészségét.

Kapcsolódó elemek