Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Érje meg jobban becsülettel dolgozni, mint várni a segélyt

Az Orbán-kormány előtt nem ismert olyan, az Orbán-kormány által hozott döntés, amelynek értelmében jelenleg csak négy órában és legfeljebb két hónapig vehet részt valaki a közfoglalkoztatásban - olvasható a Belügyminisztérium (BM) honlapján közzétett közleményben.


Dátum: 2011-08-09 10:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:37:00.508525, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárca emlékeztet arra, hogy az augusztus elsején elindult gyöngyöspatai kistérségi munkaprogram keretében is napi nyolc órában és minimum négy hónapon át tart a foglalkoztatás. Súlyos hazugság a szocialisták azon állítása is, miszerint a közmunkával mindössze 1.500 forinttal lehet többet keresni, mint amennyi a segély összege.

Mint írják, az igazság ezzel szemben az, hogy a 27.000 forintos segély összegének több mint dupláját kapják meg azok az emberek, akik részt vesznek ebben a közmunkaprogramban. Mindez alátámasztja a kormány egyik fő célkitűzését: érje meg jobban becsülettel dolgozni, mint csak várni a segélyt - zárul a belügyi tárca közleménye.

Kapcsolódó elemek