Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Több olyan terület van, amely sokaknak tud munkát adni"

Elsősorban a leghátrányosabb helyzetűeknek igyekeznek munkát biztosítani.


Dátum: 2011-08-09 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:37:00.838245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Míg tavaly országosan 9200 ember vett részt az állami közmunkaprogramokban, ebben az évben 18-20 ezer fő nyolcórás foglalkoztatását tervezte a Nemzetgazdasági Minisztérium tizenegy és fél hónapon át. Már látszik, hogy ennél jóval többen, mintegy 24 ezren dolgoznak az állami közmunka keretében. Ez különösen fontos azokban a térségekben, ahol nincs más munkalehetőség.

Számos olyan terület van, amely nagy létszámban tud munkát biztosítani – mondta a Kossuth Rádiónak Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Több mint tízezer embert foglalkoztat a vízügy, de sokan dolgoznak a közútkezelőnek és az erdőgazdaságoknak is. A kis- és középvállalkozásoknál eddig közel négyezer ember jutott munkalehetőséghez.

Kapcsolódó elemek