Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vastag a pénztárcája a Magyar Úttörők Szövetségének

Gyakorlatilag minden, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) által kiírt pályázaton nyertesként kihozott Magyar Úttörők Szövetsége (MÚSZ) még egyedi - 6,5 millió forintos - támogatást is kap - derül ki a tárca által nyilvánosságra hozott adatokból.


Dátum: 2003-06-14 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:47.695318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sikeresen szerepel a Magyar Úttörők Szövetsége a GYISM által kiírt pályázatokon, szinte minden tenderen - kivételt elsősorban a határon túli ifjúsági támogatások képeznek - befutók. A tárca táboroztatási pályázatán 1,5 millió forintot kaptak úgy, hogy a többi induló átlagosan 200 ezer forintot nyert, de megítéltek nekik ezen kívül 700 ezer forintot a nyári ifjúsági táborok lebonyolítására, s 1,5 millió forintot az EU által kiírt pályázatokon való sikeres szereplés elősegítésére is. A gyermek-, és ifjúsági szervezetek rendezvényeinek támogatása során 600 ezer forintot nyertek. Ezen tételek felett még 6,5 millió forint egyedi támogatást is megítéltek az úttörőknek - olvasható a GYISM honlapján.

- Az MSZP háztáji gazdaságként kívánja üzemeltetni Gyurcsány Ferenc a sportminisztériumot, legalábbis erre utal, hogy párttársának, Rácz Péternek kérésére 6,5 milió forint támogatást utaltak ki - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Gyürk András, a Fidelitas elnöke. Gyürk felháborítónak tartja, hogy a zavaros ingatlanügyekbe keveredő, többmilliárdos vagyonnal gazdálkodó főúttörő szervezete egyedi támogatást kaphat.

Megkerestük Rácz Pétert is, aki a Magyar Nemzetnek elmondta: néhány kiemelt országos program megvalósításához kértek segítséget, amelyek nem voltak beilleszthetők a pályázati rendszerbe. Ilyen volt például a MÚSZ gyermeknapi rendezvénye, amelyen nyolcezren vettek részt - nyilatkozta a szervezet elnöke. A hátrányos helyzetű roma és nem roma gyermekek társadalmi integrációját segítő programra és egyéb képzési programokra is kértek támogatást - tette hozzá Rácz Péter.

A sporttárcánál a Magyar Nemzet lapzártájáig nem kaptak választ arra: milyen indoka volt a rendkívüli támogatásnak. Szabó László, a minisztérium korábbi helyettes államtitkára szerint a tárca támogatási rendszere a "teljes összevisszaságot mutatja". Ifjúsági célú pénzekből támogatták összesen 83 millió forinttal az állami tulajdonú sportlétesítmények fenntartásával foglalkozó Sportfólió Kht.-t, miközben idén a tavalyi évhez képest fele annyi pénz jut például a játszóterek felújítására - hangsúlyozta a szakember.

Forrás: Török László, Magyar Nemzet, 2003. június 14.

Kapcsolódó elemek