Szociális családiház-építési program indulhat Ócsán
Pest megyei Ócsát javasolja a szociális családiház-építési program I. ütemének helyszíneként a kormánynak a Belügyminisztérium, vagyis ide építenék a fizetésképtelen lakáshitelesek házait - olvasható a szaktárca honlapján.
Dátum: 2011-08-09 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:37:28.349205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A minisztérium javaslata szerint 1000 négyzetméteres telkeket jelölnének ki, ahol biztosítani lehet a házikerti növénytermesztést. A tervezett ingatlanokban korszerű és energiatakarékos közműellátás lenne, amely biztosítaná az alacsony rezsiköltségeket. A program lehetővé tenné a közfoglalkoztatás és saját munka igénybevételét is. A tervek szerint fizetésképtelen lakáshitelesek a Budapesttől 30 kilométerre, a kilencezer lakosú Ócsa Alsópakony településrészén felépülő házakban bérlőként lakhatnak majd. A kormány döntéséig a Belügyminisztérium nem kíván a programról további részleteket közölni. Ócsa fideszes polgármestere sem kívánt a kormány döntéséig nyilatkozni. Bukodi Károly az MTI-nek annyit elmondott, hogy a tárca nyilatkozata egyelőre csak szándékot mutat. Hozzátette: a tervekről folyamatosan egyeztetnek a Belügyminisztériummal.