Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

VM: 22 pályázat az illegális hulladéklerakók felszámolására

Az illegális hulladéklerakók felszámolására 45 millió forint áll rendelkezésre. A pályázatokról a VM értékelő bizottsága dönt legkésőbb december végéig.

Dátum: 2011-08-09 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:37:28.703038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A forrásból a Magyarországon bejegyzett, közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezetek, alapítványok, közalapítványok igényelhettek maximum 2 millió forintos támogatást.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a közterületen elhagyott szemét felszámolását, a hulladék felszedését, kezelését és ártalmatlanítását támogatja.

Az elbíráláskor előnyt élveznek azok a pályázók, akik májusban részt vettek a TeSzedd! országos hulladékgyűjtési akcióban, és csatolták a területileg illetékes vízügyi igazgatóság hivatalos igazolását - olvasható a VM közleményében.

Kapcsolódó elemek