Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alapjaiban alakítanák át a tanárképzést

Alapjaiban alakítaná át a pedagógusképzés jelenlegi rendszerét az oktatási államtitkárság a Magyar Nemzet birtokába került szakmai tervezet szerint.


Dátum: 2011-08-10 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:37:31.293367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újra különválasztanák az általános és a középiskolai tanárképzést, és a nagy közismereti tárgyak tanárait, így például a magyar- vagy matematikatanárokat csak osztatlan formában képzik majd. A dokumentum szerint a bolognai vagy osztott tanárképzés nem vált be, folyamatosan csökkent a jelentkezők száma a tanári szakokra. Ebben a rendszerben a tanárképzés egységes volt, ugyanazzal a diplomával lehetett tanítani általános iskolában és gimnáziumban. A jövőben az általános iskolai tanárokat főiskolákon 4+1 éves, a középiskolai tanárokat pedig 5+1 éves képzés keretében oktatják majd.

Kapcsolódó elemek