KÜM: tartsák tiszteletben az emberi jogokat a szír hatóságok
Magyarország elítéli a szíriai lakossággal szembeni kegyetlen fellépést, és felszólítja a szír kormányt, azonnal szüntesse be az erőszakot - közölte a Külügyminisztérium szerdán.
Dátum: 2011-08-10 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166941
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:37:55.557798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szír hatóságok tartsák tiszteletben az emberi jogokat, a véleménynyilvánítás szabadságát, a gyülekezési jogot, és tartsák magukat az ígért reformfolyamat végrehajtásához - olvasható a tárcának az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Külügyminisztérium felszólította a szíriai kormányt: kezdjen azonnali nemzeti párbeszédet a szír nép törvényes igényeinek kielégítése érdekében, az erőszak ellen felszólaló tüntetők letartóztatása helyett.
A minisztérium azt is közölte, Magyarország üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) múlt heti, úgynevezett elnöki nyilatkozatát. A nyilatkozat további tanúbizonyságát adja annak, hogy a nemzetközi közösség elutasítja a szír kormány kegyetlen fellépését - tartalmazza a nyilatkozat. Az öt hónapja tartó szíriai kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatos első érdemi lépéseként az ENSZ BT múlt szerdán nyilatkozatban ítélte el a demonstrálókkal szemben a kormányerők által alkalmazott erőszakot. A BT elítélte, hogy "a szíriai hatóságok széleskörűen megsértették az emberi jogokat, és erőszakot alkalmaznak a polgárok ellen". A BT azért nem - kötelező érvényű - határozatot fogadott el a szíriai tüntetések ügyében, mert az állandó BT-tag Oroszország és Kína - Brazília, India és Dél-Afrika egyetértésével - előzőleg kilátásba helyezte: egy elítélő határozatot megvétózna. Oroszország, Kína és szövetségeseik kifogásolják, hogy a NATO a Líbiáról elfogadott BT-határozatokkal igazolja a Moammer el-Kadhafi hadi gépezete ellen indított légicsapásokat. Attól tartanak, hogy egy Szíriáról szóló határozat megnyitná az utat a fegyveres beavatkozás előtt. Az ENSZ-főtitkár szombaton felszólította a szíriai elnököt, hogy azonnal vessen véget a katonai erő alkalmazásának a tüntetők ellen. Ban Ki Mun telefonon beszélt Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és mély aggodalmát fejezte ki az előző napok fokozódó erőszaka, illetve a halálos áldozatok miatt.A szír hatóságok tartsák tiszteletben az emberi jogokat, a véleménynyilvánítás szabadságát, a gyülekezési jogot, és tartsák magukat az ígért reformfolyamat végrehajtásához - olvasható a tárcának az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Külügyminisztérium felszólította a szíriai kormányt: kezdjen azonnali nemzeti párbeszédet a szír nép törvényes igényeinek kielégítése érdekében, az erőszak ellen felszólaló tüntetők letartóztatása helyett.
A minisztérium azt is közölte, Magyarország üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) múlt heti, úgynevezett elnöki nyilatkozatát. A nyilatkozat további tanúbizonyságát adja annak, hogy a nemzetközi közösség elutasítja a szír kormány kegyetlen fellépését - tartalmazza a nyilatkozat. Az öt hónapja tartó szíriai kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatos első érdemi lépéseként az ENSZ BT múlt szerdán nyilatkozatban ítélte el a demonstrálókkal szemben a kormányerők által alkalmazott erőszakot. A BT elítélte, hogy "a szíriai hatóságok széleskörűen megsértették az emberi jogokat, és erőszakot alkalmaznak a polgárok ellen".
A BT azért nem - kötelező érvényű - határozatot fogadott el a szíriai tüntetések ügyében, mert az állandó BT-tag Oroszország és Kína - Brazília, India és Dél-Afrika egyetértésével - előzőleg kilátásba helyezte: egy elítélő határozatot megvétózna. Oroszország, Kína és szövetségeseik kifogásolják, hogy a NATO a Líbiáról elfogadott BT-határozatokkal igazolja a Moammer el-Kadhafi hadi gépezete ellen indított légicsapásokat. Attól tartanak, hogy egy Szíriáról szóló határozat megnyitná az utat a fegyveres beavatkozás előtt. Az ENSZ-főtitkár szombaton felszólította a szíriai elnököt, hogy azonnal vessen véget a katonai erő alkalmazásának a tüntetők ellen. Ban Ki Mun telefonon beszélt Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és mély aggodalmát fejezte ki az előző napok fokozódó erőszaka, illetve a halálos áldozatok miatt.