Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Történelmi kalandtábor Hollókőn

Történelmi kalandtábor kezdődik június 17-én Hollókőn a Szent László Lovagrend szervezésében; a nyolcnapos program résztvevői megismerkedhetnek a középkori szokásokkal és bepillantást nyerhetnek az egykori lovagi életbe.


Dátum: 2003-06-15 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:48.626173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A vár alatti tisztáson nomád sátrakban táborozó 10-13 év közötti gyerekek megismerkednek a középkor történelmével és a korabeli fegyverek használatával, valamint hadijátékokon is részt vesznek - közölte Polgár Péter, a lovagrend vezetője.

Elmondta: megtanítják a táborozókat a vívásra, az íj és a lándzsa használatára, foglalkoznak a középkori magyar történelemmel és hagyományokkal, valamint megismertetik a gyerekekkel a várak kialakulásának és a fegyverek fejlődésének folyamatát, a hollókői vár történetét.

- A vár pincéjében berendezett lovagteremben lovagi vacsorákat tartunk majd, amelyeken a gyerekek felváltva kapják az apródok és a vitézek szerepét - mondta Polgár Péter.

- A lovagrend fontosnak tartja, hogy a gyerekek otthonosan érezzék magukat az erdőben, ezért helyet kapnak a kalandtáborban a tájékozódási és tűzgyújtási ismeretek is - tette hozzá.

Az állami tulajdonú várat üzemeltető hollókői önkormányzat tavasszal azzal a céllal kötött egyéves szerződést a gyömrői székhelyű Szent László Lovagrenddel, hogy megidézzék a középkori váréletet a faluban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek