Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország független államnak ismeri el Dél-Szudánt

Magyarország elismeri Dél-Szudánt.

Dátum: 2011-08-11 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166948
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:37:58.010348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Magyarország független államnak ismeri el Dél-Szudánt a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányhatározat szerint. A dokumentumban az áll: a kormány felhatalmazta Martonyi János külügyminisztert, hogy az elismerésről szóló nyilatkozatot megtegye, és tegyen előterjesztést Schmitt Pál köztársasági elnöknek a diplomáciai kapcsolatok felvételére. A Külügyminisztérium július 15-én közölte, hogy üdvözli a Dél-szudáni Köztársaság ENSZ-tagságát és haladéktalanul kezdeményezi a diplomáciai kapcsolatok felvételét az új állammal.

A tárca akkor kitért arra, hogy Magyarország ösztönzi és támogatásáról biztosítja az új államot a hatékonyan működő belső struktúrák kiépítésére, valamint a Szudánnal való viszonyában fennálló nyitott kérdések rendezésére, továbbá a regionális stabilitás fenntartására irányuló törekvéseiben. Afrika legfiatalabb állama július elején nyerte el függetlenségét, miután a januárban tartott helyi népszavazás eredménye alapján kivált Szudánból.

Kapcsolódó elemek