Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már jövőre Alstom-szerelvények szállíthatják az utasokat

Ellenjegyezte az Alstom-szerződést szerdán az uniós társfinanszírozású beruházások összehangolásáért és ellenőrzéséért felelős közreműködő szervezet, a KIKSZ Zrt. is, így az hatályba lépett.


Dátum: 2011-08-11 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:37:58.365943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet szerint ez azt jelenti, hogy az első francia szerelvények így már jövőre szállíthatják az utasokat a 2-es metróvonalon. A megállapodást július 21-én írta alá Tarlós István főpolgármester és Patrick Kron, az Alstom-csoport elnök-vezérigazgatója, és azt a múlt héten már a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is jóváhagyta.

Kapcsolódó elemek