Che Guevarára emlékeztek Kubában
Csaknem százezer kubai vonult a 75 éve született Che Guevara mauzóleumához szombaton Santa Clarában, s nagygyűlésen emlékezett meg az argentin származású forradalmár és gerillavezér, a kubai szocialista állam egyik létrehozójáról.
Dátum: 2003-06-15 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:48.914583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kubai megemlékezések szónokai "Che" tetteinek méltatása mellett visszautasították az Európai Unió által az emberi jogok megsértése miatt elrendelt diplomáciai szankciókat, amelyeket Brüsszel annak nyomán jelentett be a múlt héten, hogy a karibi szigetországban áprilisban kivégeztek három férfit, akik az Egyesült Államokba akartak téríteni egy havannai kompot, és bebörtönöztek 75 ellenzéki személyt.
Ernesto "Che" Guevara de la Serna 1928. június 14-én született az argentínai Rosarióban, s eredeti szakmája orvos volt. Részt vett a bolíviai gerillaháborúban: a kormánykatonák 1967. október 8-án elfogták, s másnap agyonlőtték. Titokban elhantolt testét 1997-ben szállították Kubába. Valóságos bálványa lett a hatvanas évek végi diákmegmozdulások résztvevőinek.
MTI - fidesz.hu