Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Virágzó Zugló: az állam csak levegőt fúj a parázsba + képek

Papcsák Ferenc polgármester javaslatára májusban indult útjára a Virágzó Zugló 2011 utcafront szépítési program. A Kezdeményezés példaértékű sajátossága, hogy Zugló Önkormányzata és a kerületi lakosok közösen teszik virágzóvá lakóházuk környezetét. Tekintse meg képgalériánkat!


Dátum: 2011-08-11 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:38:00.466320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Papcsák Ferenc, a XIV. kerület polgármestere érdeklődésünkre elmondta: céljuk a programmal, azon túl, hogy szebbé tegyék lakhelyüket, az is, hogy az egy házban, egy környéken lakók jobban megismerjék és közelebb kerüljenek egymáshoz. Zugló polgármestere a programról szólva kiemelte: a lakóközösségek, a polgárok az önkormányzatnál pályázhatnak, és csak annyit kell vállalniuk, hogy rendben tartják és gondozzák a program során megszépített utcafrontot.

Papcsák Ferenc kérdésünkre válaszolva kifejtette: három pilléren nyugszik a kezdeményezés; egyrészt Zugló Önkormányzata biztosítja a forrást a növényekre és a szakmai koordinációra, másrészt a kerületi lakosok munkájukkal járulnak hozzá a kezdeményezéshez, harmadrészt pedig szponzorok biztosítják az eszközöket az ültetésekhez.

A mostani ültetés idén a közel kétszázadik, és eddig körülbelül négyszáz pályázat érkezett be az önkormányzathoz – tudta meg portálunk a csütörtöki akción, melynek keretében a zuglói polgárőrség épületének utcafrontját tették rendbe.

A program szakmai koordinátora, Megyeri Szabolcs kertészmérnök kérdésünkre elmondta: a kulcs itt az esztétikai élményen túl a praktikusság és a biztonságos mindennapi használat. A programban résztvevő kertbarátok döntő része hosszabb távra szeretné az utcafronti ágyást betelepíteni, a jelentkezők éppen ezért legszívesebben az évelő növényekből és a minden évben újra virágzó cserjékből választanak, hiszen szeretnék, ha munkájuk eredményét minden évben láthatnák.

A program alapelve, hogy a Zuglói Önkormányzat által biztosított növényeket a kertbarátok közösen ültessék el, és később gondozzák is azokat. Öröm látni azokat a jelentkező közösségeket, ahol idősebb generáció együtt gondoskodik a ház előtti zöld terület tisztaságáról és szépítéséről a fiatalokkal – fogalmazott a zuglói kertészmérnök. Megyeri Szabolcs beszélgetésünk során rámutatott: a program egyik példaértékű eleme az, hogy itt nem az állam tesz, vagy épp nem tesz valamit az emberek pedig legfeljebb jó szándékú szemlélők lehetnek. Megyeri szavai szerint: pozitívum, hogy „az állam csak levegőt fúj a parázsba”, és a helyi közösségeknek maguknak is tenniük kell azért, hogy megszépüljön környezetük.

Kapcsolódó elemek