A kormányfő folyamatosan tárgyal, nem megy szabadságra
Az ország újjászervezésének zökkenőmentessége érdekében folyamatos munkára van szükség, így Orbán Viktor is folyamatosan dolgozik, kormánytagokkal, szakértőkkel, tanácsadókkal konzultál - mondta a kormányfő szóvivője pénteken az MTI-nek, hozzátéve, a miniszterelnök ezért nem mehet szabadságra.
Dátum: 2011-08-12 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:38:13.776741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szijjártó Péter kifejtette: az ősz folyamán rendkívül intenzív törvényalkotási munka várható, hiszen Magyarország újjászervezése szempontjából fontos, az oktatás, az egészségügy, a szociális terület átszervezéséből fakadó, jelentős törvényjavaslatok kerülnek a parlament elé. Az ország gazdasági megújításához fontos előterjesztések, mint például a munkaerőpiac átszervezéséről szóló új munka törvénykönyve ősszel szintén az Országgyűlés előtt lesznek - tette hozzá. Ugyancsak ősszel a 2012. január 1-jétől hatályos új alaptörvény miatt több átmeneti rendelkezést, valamint új, sok esetben kétharmados jogszabályt kell megalkotni, illetve módosítani a jelenlegieket. Ez azt jelenti, hogy több mint húsz kétharmados és ennél jóval több feles törvény megváltoztatására vagy új jogszabály meghozatalára lesz szükség - jegyezte meg.
A szóvivő szerint emellett fel kell gyorsítani a közigazgatási és kormányzati munkát annak megfelelően, hogy a nemzetközi gazdasági helyzet alakulása milyen új kihívások elé állítja az országot. Azért, hogy mindez zökkenőmentes legyen, a miniszterelnök nyáron is folyamatosan dolgozik, találkozókat, egyeztetéseket, előkészítő megbeszéléseket tart - mondta Szijjártó Péter, hozzáfűzve, hogy emiatt Orbán Viktor mindössze négy napot lehetett szabadságon még korábban, a nyár folyamán.