Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elnök beismerő vallomása


Dátum: 2011-08-13 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:38:15.328520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


: Sólyom vallomása személyesen engem is némi elégtétellel tölt el, ugyanis akkoriban több cikkemben is határozottabb fellépést kértem, vártam el a köztársasági elnöktől, sőt 2007 tavaszán a Magyar Nemzetben megjelent nyílt levélben kértem arra, hogy élve alkotmány adta jogaival, szólaljon fel az Országgyűlésben, s szólítsa fel Gyurcsány Ferencet és kormányát lemondásra, egyben vesse fel az előre hozott választások lehetőségét. (Talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha megemlítem, hogy erről a nyílt levél megjelenése után a Köztársasági Elnöki Hivatal egyik vezetőjével beszélgetést is folytattam.)

Igaz, az elnök azt is megjegyzi, a legbiztosabb útja annak, hogy valamit ne csináljon meg, az, ha valamire nyíltan felszólítják.

Bevallom, erre akkor nem gondoltam… (S valóban, 2009 tavaszán, amikor egy furcsa konstruktív bizalmatlansági indítvány keretében távozott a hatalomból Gyurcsány, és jött helyette Bajnai Gordon, s őt nem szólította fel senki semmire, Sólyom egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy jobb lett volna az országnak, ha a parlament feloszlik, és előre hozott választásokat tartanak.)

Kapcsolódó elemek