Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Színházi szerdák Budán

Színház Budán, a Mammutban címmel hat előadásból álló sorozat helyszíne lesz június 18. és augusztus 27. között a bevásárlóközpont - közölték a szervezők.


Dátum: 2003-06-15 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11674
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:49.778741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A színházi szerdák sorában elsőként Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli című vígjátéka kerül színre a Merlin Színház Junion Csoportjának előadásában.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakos növendékeinek On Broadway-című, július 2-i estjén többek között az Evita, a Kabaré, a Jézus Krisztus szupersztár című zenés játékokból hangzanak el részletek.

Az Éjszakai Színház július 16-án Márai Sándor: Válás Budán című darabját mutatja be.

William Mastrosimone abszurd komédiája, A pulóvergyűjtő a Komédium Színház előadásában július 30-án szerepel a programban.

Méhes Csaba mozgásszínházi produkciója, A Pisztrángötös avagy a süket halász és a tenger augusztus 13-án lesz látható.

A színházi sorozatot augusztus 27-én a Valaki ordít című monodráma zárja, amely Kornis Mihály Napkönyve alapján készült. A színpadi változatot Bácskai János játssza.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek