Más juhot keresve
Dátum: 2011-08-13 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=166999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:38:15.720298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
: Jézus a Jó pásztorról szóló példabeszédében arról beszél, más juhai is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Lehet, néhányan megköveznek érte, de nekem ez a mondat már gyermekkoromban is azt jelezte, nem vagyunk egyedül a világmindenségben. Isten rendeléséből sok élettől nyüzsgő bolygó kereng közel s távol – s csak idő kérdése, hogy rájuk leljünk.
S az sem baj, ha az első randevút holmi egysejtűekkel ütjük nyélbe. Legalább lesz módunk begyakorolni, miként viselkedjünk, ha fejlettebb formákkal találkozunk.