Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarok országos gyűlése Bösztörpusztán harmadszor

Harmadszor szervezte meg a magyarok országos gyűlését a Kunszentmiklóshoz tartozó Bösztörpusztán a Magyarok Szövetsége, a hétvégi találkozó szombati rendezvényeinek egyik előadója Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára volt, aki Nemzetstratégia az energetikában és a Kárpát-medencében címmel tartott előadást.


Dátum: 2011-08-14 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:38:18.369761, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A gyűlés sajátossága, hogy csak magyar termékekkel és a magyar műveltség értékeivel találkozhat a nagyközönség. A szervezők közlése szerint szombaton mintegy 80 ezer ember vett részt a találkozón. "Célunk az, hogy az emberek visszanyerhessék jogos, kristálytiszta és valóságalapú történelmi képüket, amit nagyon sokszor torzítottak és vettek el tőlük" - mondta a szövetség társadalmi jóléti tagozatának vezetője a hétfőig tartó rendezvény sajtótájékoztatóján.

Nirschné Henn Edith szerint, ha vissza tudtunk térni a gyökerekhez, akkor meg tudjuk határozni ma itt Európa közepén, mit jelent magyarnak lenni, ez milyen lehetőségeket és milyen felelősségeket hordoz magában. "Ha eddig eljutottunk, akkor a hogyan tovább kérdése mentén tudjuk meghatározni gyermekeink számára azt az utat, amit követniük kell ahhoz, hogy egy jól működő magyar nemzet legyen ismét a történelem színpadán" - fogalmazott. A gyűlés mindhárom napján előadásokat hallgathatnak az érdeklődők, illetve különböző bemutatók, kiállítások, versenyek és koncertek teszik színessé az eseményeket. Szombaton "történelmi élőképet" jelenített meg több száz gyalogos és lovas hagyományőrző.

Kapcsolódó elemek