Jogsértő a kórháztörvény tervezete?
Alkotmánybírósághoz és az esélyegyenlőségi miniszterhez fordul az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szervezete a kórháztörvény-tervezetben lévő súlyos jogsértések miatt. Cser Ágnes, az EDDSZ vezetője közleményében kifogásolja, hogy az érintett szervezetek alapvető kifogásaikra és javaslataikra még csak választ sem kaptak.
Dátum: 2003-06-15 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:50.083670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament június 16-án szavaz az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatásról szóló törvényjavaslatról. A javaslat 35 paragrafusból áll, ehhez a kormány már a benyújtást követően, tehát a tárca által elkészített törvénytervezethez 39 módosítást támogatott. Az elektronikus és írott médián keresztül sugalmazott kép helyett, mely szerint csak az EDDSZ tiltakozik a tárca törvénytervezete ellen, a valóság az, hogy a parlament elé beterjesztett törvényjavaslathoz a kormány 39 módosítást támogatott.
A módosítások elkészítésében komoly szerepe van az egy éve tartó EDDSZ és a munkavállalói oldal egységes és következetes fellépéseinek, illetve javaslatainak. Az érdekegyeztetések ülésein és más fórumokon írásban és szóban megfogalmazott kifogások és javaslatok egy része bekerült a 39 módosításba. Az alapvető kifogásainkra és javaslatainkra azonban még csak választ sem kaptunk.
A törvényjavaslatból csak két, a munkavállalói érdeket súlyosan sértő paragrafust emelek ki:
A 18. paragrafus, amely nem tartalmazza a munkavállalói érdekképviseleti, azaz a szakszervezetek és a Magyar Orvosi Kamara véleményezési jogát az intézményi szabályzatok, így különösen az SZMSZ tekintetében. Ez súlyos veszteség a jelenlegi hatályos törvényben biztosított jogokhoz képest!
A 31. paragrafusban a kormánytámogatással bekerült módosításban megfogalmazott munkavállalói tulajdonszerzés súlyos diszkriminációt tartalmaz az egészségügyben dolgozók terhére. A módosító javaslat csak az egészségügyi dolgozóknak enged tulajdonjog-szerzést. Az egészségügyi dolgozók: az egészségügyi szakirányú felső- és középfokú képesítéssel rendelkezőket, míg az egészségügyben dolgozók: a gazdasági-, műszaki- és egyéb területen dolgozó felső- és középfokú, vagy képzettség nélküli munkavállalók csoportját jelenti. E súlyos jogsértések miatt is az Alkotmánybírósághoz és az esélyegyenlőségi miniszterhez fordulunk.
Cser Ágnes