Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

80 ház készülhet el az otthonmentő terv első ütemében

Az augusztus 10-ei kormányrendelet előírása szerint 80 családi ház fog elkészülni a bajbajutott devizahitelesek megsegítését célzó otthonmentő akcióterv első ütemében. Amennyiben ennél többre van szükség, akkor 500 házig fejleszthető a kapacitás - mondta el Bukodi Károly Ócsa fideszes polgármestere hétfőn, az M1 Ma reggel című műsorában.


Dátum: 2011-08-15 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:01.306635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Bukodi Károly az mtv Ma reggel című műsorában

A közművetítést érintő kérdésre a polgármester kifejtette: a kijelölt területhez – ami jelenleg szántóföld – vezető út mellett már ki van építve az elektromos vezeték. A csatornavezeték - három település (Ócsa, Inárcs és Felsőpakony) által üzemeltetett szennyvíztisztító gerincvezetéke - pont az M5-ös autópálya azon felén helyezkedik el, ahol a családiház program indul; a vízvezetéket viszont ki kell vinni, de ezzel a közelben lakók is jobban járnak majd – tette hozzá Bukodi Károly.

A polgármester kifejtette: a lakóházak tervezett építési helyszíne egy 300 hektáros állami tulajdonban lévő területen fekszik, ebből 66 hektárt vesz majd igénybe az építkezés első üteme.

Bukodi Károly utalt rá, az elmúlt hetekben arról tárgyaltak Pintér Sándor belügyminiszterrel, hogy amennyiben a beköltözés megkezdődik, bizonyos már meglévő intézményeket – bölcsődéket, óvodákat, iskolákat - bővíteni kell, hogy elbírja a megnövekedett létszámot.

A városvezető arról is beszélt, szeptember 2-től, tulajdonosváltást követően újraindul a FÉG Konvektorgyártó Zrt. tavasszal bezárt ócsai üzeme, amely megnyitását követően ismét 50-60 embert tud majd foglalkoztatni.

Bukodi Károly kitért arra is, a közlekedés megkönnyítés érdekében sűríteni fogják a helyi buszjáratokat, 2013-14-re pedig a sínpálya felújítása lévén csökkenhet a vonattal való utazás menetideje is az Ócsa-Budapest vonalon.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2813, 'source_type': 'media', 'source_id': 7446, 'target_type': 'article', 'target_id': 110428, 'relation_type': 'describes'}