Szeptember 6-án tárgyalhatja a bizottság Gyurcsány ügyét
Megérkeztek az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságához a Gyurcsány Ferenc ügyével kapcsolatban kért papírok a Legfőbb Ügyészségtől; a szakbizottság KDNP-s elnöke, Rubovszky György tervei szerint a testület szeptember 6-án tárgyalja a volt miniszterelnök ügyét.
Dátum: 2011-08-15 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:01.967819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferencet hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban, a legfőbb ügyész ezért mentelmi jogának felfüggesztését kérte. A volt kormányfő korábban jelezte, ő maga is mentelmi jogának felfüggesztését kéri a parlamenttől, és az ügy minden, számára elérhető dokumentumát nyilvánosságra hozza.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága május 17-én döntött úgy, hogy további iratokat kér az ügyészségtől, hogy megismerhessék, milyen bizonyítékokra alapozta indítványát az ügyészség. Az ügyészség akkor válaszolt, de iratokat nem küldött, mire a mentelmi bizottság újabb levelet fogalmazott meg. Erre érkezett meg a válasz a legfőbb ügyésztől, amelyben - mint Rubovszky György az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta - már szerepeltek bizonyos, a nyomozás érdekeit nem sértő anyagok, például tárgyalási jegyzőkönyvek is.
A kereszténydemokrata bizottsági elnök közölte: tervei szerint a mentelmi bizottság szeptember 6-án tárgyal Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyéről, a parlament pedig akár már őszi ülésszakának első napján, szeptember 12-én dönthet is. A mentelmi jog felfüggesztéséről az Országgyűlésnek kell döntenie a mentelmi bizottság javaslata után, a jelen levő képviselők kétharmados többségével.