Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Karneváli felvonulás Szegeden

Csongrád megye 60 települése mutatja be kulturális értékeit a Szegeden vasárnap reggel kezdődött Úton Európába című felvonuláson.


Dátum: 2003-06-15 12:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:50.680087, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felvonulást a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Rt. Aranyági Ménesének csikósai és honfoglalás kori ruhába öltözött lovasai vezették.

Felvonulnak a települések képviselői is, akik településük címerét ábrázoló sálat viseltek. A polgármesterek az erre az alkalomra készített, szintén címeres talárt öltötték magukra.

A kora délutánig tartó rendezvényre a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió területéről, Romániából és a Vajdaságból is érkeztek vendégek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek