Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már az ülésszak első napján dönthetnek Gyurcsányról

Megérkeztek az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságához a Gyurcsány Ferenc ügyével kapcsolatban kért papírok a Legfőbb Ügyészségtől. A szakbizottság KDNP-s elnöke Rubovszky György kedden a Ma Reggelben hangsúlyozta: az iratok nem most érkeztek meg, hanem még júliusban, amikor még ülésezett az Országgyűlés, de már nem volt idejük arra, hogy úgy előkészítsék az anyagot, hogy a T. Ház dönteni tudjon róla.


Dátum: 2011-08-16 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:07.708524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnök tervei szerint a testület szeptember 6-án tárgyalja a volt miniszterelnök ügyét, Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyéről, a parlament pedig akár már őszi ülésszakának első napján, szeptember 12-én dönthet is.  Rubovszky hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc számára biztosítja, hogy megtekintheti az anyagokat a Képviselői Irodaházban, de onnan nem viheti el őket, mert azok titkosak.

A tényállásról Rubovszky György nem nyilatkozhat, és hozzátette: az első nyilvános tényállás ismertetése várhatóan szeptember 12-én lesz, ekkor minden kiderülhet.  Ruboszky azt mondta: az általa vezetett bizottságnak az a feladata, hogy eldöntse egy valós büntető ügyről van-e szó vagy a képviselői munka megzavarása-e a feljelentés célja. A mentelmi bizottságnál nem dől el semmi, a testület egy határozati javaslatot készít az T. Ház részére, amit vita nélkül tárgyal meg a parlament. A T. Házban egyedül az eljárás alá vont képviselő nyilatkozata hangozhat el. Ezek után a mentelmi jog felfüggesztéséhez a T. Házban jelenlévő képviselők 2/3-ra van szükség.

Gyurcsány Ferencet hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban, a legfőbb ügyész ezért mentelmi jogának felfüggesztését kérte.

A volt kormányfő korábban jelezte, ő maga is mentelmi jogának felfüggesztését kéri a parlamenttől, és az ügy minden, számára elérhető dokumentumát nyilvánosságra hozza. Rubovszky György megerősítette: az adatokat a bizottság elnökeként csak a parlament elé kerülésig kezeli titkosan, ami előre láthatóan szeptember 12-e lesz.

Kapcsolódó elemek