Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Új Széchenyi Terv sátra sok látogatót vonzott a Szigeten

Idén saját sátorral képviseltetette magát a Sziget Fesztiválon - azon belül is a Civil Szigeten - az Új Széchenyi Terv, ahol az új pályázati rendszerrel kapcsolatban adtak felvilágosítást az érdeklődőknek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkatársai. A helyszínre ellátogatott Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációkért felelős államtitkára is – olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdai közleményében.


Dátum: 2011-08-17 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:17.731829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az utóbbi hetekben tovább élénkült az Új Széchenyi Tervet érintő pályázói aktivitás; az elmúlt héten 520 db pályázatot nyújtottak be - mondta el a Szigeten Molnár Ágnes. Kiemelte, hogy a támogatott projektek száma 185-tel emelkedett, és a megítélt támogatások állománya összességében 6,1 milliárd forinttal nőtt.

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) azért volt jelen a Szigeten, mert az új pályázati rendszer a fiatalok számára is kifejezetten előnyös. A kezdeményezés célja a felvilágosítás volt, hiszen a korábbiakhoz képest egyszerűsítették az adatlapokat, már nincs szükség közbülső pályáztató cégre, a pályázati ívet elég kitölteni és beküldeni, és máris versenyben van a pályázó.

A fesztivál területén hostessek válaszoltak az ÚSZT-vel kapcsolatos kérdésekre, valamint az érdeklődők a sátorban lévő InfoPontoknál is kaphattak információt a pályázatokkal kapcsolatban. A Civil Szigeten felállított sátorban interaktív játékokkal is várták a Sziget-lakókat. Az MR2 Nagyszínpadon esténként nyereményeket sorsoltak ki, olyan turisztikai fejlesztésekben sikeres pályázók (szállodák, múzeumok, állatkertek) felajánlásának köszönhetően, amelyek korábban már nyertek uniós forrásokat. Kiemelt program volt az a borkóstoló, amely egy olyan pincészet közreműködésével zajlott, amely szintén uniós forrásból nyert támogatást fejlesztési célokra.

Kapcsolódó elemek