Fónagy: A kormány fontosnak tartja a magyar vasút ügyét
A vasút nem pusztán vállalati ügy, hiszen gazdasági és társadalmi feladatai is vannak - hangsúlyozta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a 80 évvel ezelőtt elhunyt Kandó Kálmán tiszteletére megrendezett mozdonyavatáson 2011. augusztus 17-én a budapesti Keleti Pályaudvaron. A megemlékezésen részt vett Hegmanné Nemes Sára, a tárca kiemelt állami szerződéseket és támogatásokat vizsgáló államtitkára is - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdai közleményében.
Dátum: 2011-08-17 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:21.207434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kandó Kálmánról szólva nemcsak egy zseniális magyar mérnökről beszélhetünk, hanem a magyar műszaki értelmiségről, az értelmiség tradícióiról, szerepéről és feladatairól is – emelte ki Fónagy János. A 80 évvel ezelőtt elhunyt Kandó Kálmán példaképe lehet minden olyan mérnöknek, aki világra szóló tervekben gondolkodik és a jelenkor kihívásaira válaszolva akar jelentős és előremutató eredményeket elérni. A magyar gazdaság egyik legfontosabb kitörési pontja az innováció, ezért szükséges valódi értékük szerint kezelni az elődök sikereit. – fogalmazott az államtitkár.
Fónagy János a mozdonyszentelés alkalmával rámutatott: mivel a Kandó Kálmán arcképével díszített villamosmozdony nemzetközi forgalomban is közlekedik majd, ezért a külföldet is emlékezteti arra, hogy a technikatörténet egyik legjelentősebb feltalálója magyar volt. A vasút közmegbecsültségének helyreállításához és a vasúti közlekedés új alapokra helyezéséhez a régi sikerek megbecsülésére is szükség van. – fejtette ki Fónagy János.
Az államtitkár kiemelte: a Kormány több alkalommal nyilvánvalóvá tette, hogy a kötöttpályás közlekedésben rejlő gazdaságfejlesztési lehetőségek és társadalomszervező erő miatt fontosnak tartja a magyar vasút ügyét. Ezért a jövőben megkezdődik a közösségi közlekedés nagyarányú átalakítása és korszerűsítése, mindvégig a meglévő értékek megőrzése és gyarapítása mellett – tette hozzá az államtitkár.
Az új villamosmozdony felszentelése és első próbaútja után a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit Kandó Kálmán síremlékénél a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben - zárul a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye.