"Tarthatatlan állapotokat kell rendbe tenni"
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ősszel 65 ezer hektár állami termőföld hasznosítására ír ki pályázatot - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az NFA működését és feladatai ismertető sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2011-08-18 12:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:27.379891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Mezőgazdasági Múzeumban rendezett sajtóreggelin a miniszter emlékeztetett: a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet az előző kormányoktól súlyos örökséget vett át. Tarthatatlan állapotokat kell rendbe tenni, egyik példaként említette a nyilvántartásokat. Fazekas Sándor kifejtette: az NFA három kiemelt kormányprogram megvalósításában vesz részt. Ezek a szociális és demográfiai földprogram, valamint a közmunkaprogram.
A tárcavezető jelezte, a szociális földprogram iránt jelentős az önkormányzatok érdeklődése.
A demográfiai földprogrammal azokat a fiatalokat szeretnék segíteni, aki élethivatásszerűen kívánnak az agrárgazdasággal foglalkozni. A közmunkaprogramhoz kapcsolódóan pedig az állami földek parlagfű-mentesítése a cél.