Magyarországra hívja a norvég tragédia túlélőit a Fidelitas
Magyarországi látogatásra hívjuk meg az AUF öt olyan tagját, akik személyesen élték át ezt a szörnyű tragédiát – olvasható Ágh Péter, Fidelitas-elnök csütörtöki, Eskil Pedersenhez, a norvég kormánypárt ifjúsági szervezetének elnökéhez írt levelében.
Dátum: 2011-08-18 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:29.918042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidelitas elnöke csütörtöki közleményében azt írja , a szervezet tagjai mély megdöbbenéssel értesültek az ifjú Munkáspárt nyári táborában történt embertelen mészárlásról. Az elnök levelében tolmácsolta a Fidelitas véleményét és az ifjúsági szervezet meghívását.
A közleményben Ágh Péter úgy fogalmaz: mi magyarok egységesen elítéljük az erőszak valamennyi formáját, továbbá mindazokat a szélsőséges ideológiákat, amelyek ezen szörnyű tettek elkövetéséhez alapul szolgálhattak.
A Fidelitas elnöke a szervezet nevében azt is leírja, egyúttal szeretnék támogatásukról biztosítani az áldozatok hozzátartozóit, továbbá mindazokat, akik közvetlenül részesei voltak ennek a traumának. Hozzáteszi: a támogatást nemcsak szóban, hanem tettekben is szeretnék kifejezni, ezért Magyarországi látogatásra hívják meg az AUF öt olyan tagját, akik személyesen élték át ezt a szörnyű tragédiát.
Ágh Péter a közleményben azt írja, mi, ifjú magyar konzervatívok úgy hisszük, hogy ebben a súlyos helyzetben – politikai nézeteket meghaladó – összefogásra és szolidaritásra van szükség. A Fidesz ifjúsági társzervezetének tagjai négy napos látogatásra invitálják a norvég fiatalokat, melynek keretében hazánk értékeit is be szeretnék mutatni.