Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már csak 32 kincs hiányzik a bagdadi múzeumból

Már csak kevesebb mint három tucat értékesebb darab hiányzik a Bagdadi Nemzeti Múzeum kincsei közül - írta a The Sunday Times.


Dátum: 2003-06-15 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11682
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:52.176538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezető brit vasárnapi lap felidézi: a világ közvéleményét korábban úgy tájékoztatták, hogy a háború utáni fosztogatásokban a múzeum egyedülálló antik gyűjteményéből 170 ezer darab tűnt el. Most már azonban 3 ezer elvitt tárgyról van szó, és ezek közül is már csak 32 hiányzik - áll a cikkben.

A The Sunday Times is felidézi - ahogy azt már a hétközi társlap, a The Times is megírta -, hogy megkerült a múzeum legértékesebb kincse, egy 5200 éves agyagváza.

A szövetségesek által működtetett átmeneti adminisztráció szóvivője a The Sunday Timesnak azt mondta: a múzeum esete klasszikus példája annak, hogy "ha az amerikaiakról bárki bármi rosszat mond, azt a világ el is hiszi".

Az amerikaiakat ért legsúlyosabb bírálatok egyike az volt, hogy miközben az iraki olajipari minisztériumot jelentős erőkkel őrizték, hagyták, hogy a bagdadi múzeumot teljesen kirabolják.

A világsajtót azonban már két hete bejárta a hír, hogy az eltűnt darabok legértékesebbjeit banki páncéltermekben megtalálták.

Donny George, a múzeum kutatási igazgatója brit lapok szerint most már maga is azt mondogatja, hogy az ellopott tárgyak a teljes gyűjtemény kis hányadát alkotják csak, és a felületes újságírók a felelősek az adatok eltúlzásáért. George szerint a 170 ezres szám a teljes kollekcióra vonatkozott, és az újságírók rosszul értették, hogy ennyit loptak el.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek