Schmitt: Erősebb és egységesebb a nemzet
Így biztosan nem mehet tovább. Meg kell óvni a természetet, az erőforrásainkat és a nemzet egységét - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Hírlapnak adott ünnepi interjúban. Az államfő annak örülne, ha az ötéves ciklusa végén úgy emlékeznének rá az emberek, hogy barátságos, a feladatok előtt alázatos és jó szándékú elnök volt.
Dátum: 2011-08-19 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=167246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:39:34.679212, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arra a kérdésre, vajon van-e még 1011 évünk a Kárpát-medencében, ilyen fokú népességfogyás és asszimiláció mellett, az államfő úgy válaszolt: a fenntartható fejlődés eszméjének van egy alapmondata, amely így szól: úgy add át a rád bízott birtokot, földet, házat, természetet, mint ahogyan elődeidtől kaptad. Úgy folytatta, ezer éven át az elődeink a legjobb tudásuk szerint használták ezt a földet, míg az utóbbi száz évben tetten érhető a felelőtlenség és a habzsolás. Mint mondta, Ez a száz év nagyon sokat ártott a Kárpát-medence szépségének, egységének; így biztosan nem mehet tovább.
Schmitt Pál az interjúban úgy fogalmazott: meg kell óvni a természetet, az erőforrásainkat és a nemzet egységét. Elmondta, államfőként teljességgel bízik a nemzet erejében és tartásában. Hozzátette, az elmúlt több mint egy évezredben a magyarság bizonyított, pedig állandóan küzdenie kellett a szabadságáért.
A baloldali ideológiák, a kommunizmus és a liberalizmus a nemzet egységére gyakorolt negatív hatásairól azt mondta, mindez "hamvába holt" kísérlet volt, hiszen a magyar nép nagy része a túlélést és az egységet választotta, az ország erre az egységre szavazott a tavalyi választáson is.